Barabás Márton | Karinthy Szalon

Barabás Márton festőművész

AZ ELSŐ ÖTVEN ÉV – 2002. január 29 – február 17.

1952. február 28-án születtem Budapesten. De születhettem volna Kecskeméten is, ahol az apám, aki építészmérnök volt, végül mégsem vállalt munkát. Apai családom erdélyi, szorosabban véve háromszéki eredetű. Nagyapám festőművész volt. Tájképfestő, aki a motívum után kutatva és talán alkatától is hajtva folyton úton volt. Így született apám, Márkosfavi Barabás Márton Rákoskeresztúron, és így nagybátyám Miklós Aradon. Mennyire mást fejez ki a magyar olvasónak ez a két hely. Az egyik egy, Budapesthez a '40-es évek végén hozzácsatolt, nagy köztemetőjéről és különös szellemi életéről nevezetes kertváros, a másik az első világháború után Magyarországtól elcsatolt alföldi város, ahol az 1848-49-es szabadsághac katonai vezetőit, az aradi vértanukat kivégzték. Dédnagyapám még abban a faluban van eltemetve, ahol a múlt század talán leghíresebb festőművésze, Barabás Miklós született. A mi águnk nem közvetlen leszármazottja Miklósnak. Az akkori nagyszülők voltak testvérek. Az, hogy neves festő élt a családban, talán segített előhívni az egyébként nyilván meglévő kézügyesség és hajlam mentén a hivatástudatot is (...)

Az életrajzoknak a kezdeteket, az életrajzíró "gyökereit" elemző részeit találom a legérdekesebbnek. Az a kusza többképletűség, tartás és gátlás, ami egy embert változó mértékben, de jellemez, többek között a gyökerek bonyolult képletéből fakad. Ehhez képest az, hogy iskoláimat ott végeztem, ahol a mai Magyarország művészeinek nagyobbik fele, talán nem is olyan érdekes. A Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában alkalmazott grafika szakra jártam, ahol plakáttervezést, betűkultúrát tanultunk. Akkoriban fokozták le az iskolát gimnáziumból szakközépiskolává. Ennek gyakorlati okai is lehettek, de bizonyos műveltség-eszmény megroppanása is kifejeződött benne. Egy évig nyomdász tanuló voltam, majd felvettek a Képzőművészeti Főiskolára, festő szakra. Kádár György, majd harmadiktól Kokas Ignác tanított. Üvegablak, gipsz, mozaik technikát tanultam Kocsis Imrétől, akit fstőként is sokra tartottam. 1977-ben végeztem. Mint annyi személyes történést, valamikor fontos társat, a főiskolás éveket is elfedi a rárétegződő több mint tíz év.

1978-ban megkaptam a Derkovits ösztöndíjat, amit a fiatal pályára kerülő művészek segítségére találtak ki.

Gyerekkoromból az élethű játékkatonák, egy francia képregényújság, a Vaillant szövegértés nélkül is izgalmas történései, kifestő könyvek kobaltkék-fehére, elefántszürkéje és a monarchia sárga iskolafal okker árnyékai, a színes szürkék bukkanak elő, ha képeket, képi vágyakat keresek. Gyufacimkék jelentették a világot, a külföldet. Perpetuum mobilét kezdtem építeni. Beiratkoztam az általános iskola lombfűrész szakkörébe. Talán ma is azértizgat annyira a körbevágott forma, a majdnem igazi tárgy. A főiskolán nagyapám festőpalettájával, vékony ecsetekkel jelentem meg. Ezeket akkor festőasztalra és széles ecsetekre kellett kicserélni. A szürkéből és ultramarinkékből szerkesztett expresszív festmény lógott képzetes képként a szemünk előtt. Tanultam az improvizációról, absztrakt képépítésről, szín-tónus összefüggésekről.

(Részletek Barabás Márton 1990-ben megjelent albumának önéletrajzából)

{ Az oldal tetejére }

Karinthy Szalon

A Karinthy Szalon Budapest XI. kerületi Önkormányzatának kulturális intézménye. Fő feladata a kortárs képzőművészeti kiállítások létrehozása.
Emellett különféle közművelődési események színtere is. Programjai: különböző zenei rendezvények, könyvbemutatók, matinék, szaktanfolyamok, ismeretterjesztő előadások. Az intézményhez tartozik a Bartók 32 Galéria.

Barabás Márton festőművész

AZ ELSŐ ÖTVEN ÉV – 2002. január 29 – február 17.

Archívum »