Kokas Ignác ÖNARCKÉP HELYETT

Kokas Ignác festőművész

ÖNARCKÉP HELYETT – 2001. március 4 - március 21.

Kokas Ignác Gyerekkori élményeink végigkísérnek életünkön. Gyerekszemmel nézve az életet, minden egyszerű: valami vagy szép és jó, vagy csúnya és rossz. Ahogy halad az idő, úgy lesznek a jelenségek egyre bonyolultabbak, felfedezzük a mindennapos relativitásokat; a kusza ok-okozati rendszerekből értékrendet állítunk fel magunknak. S értékrendünk alapja - sokszor nem is tudatosan - gyermekkori élményeinkben gyökerezik.

Így van ez Kokas Ignác esetében is. Az ő értékítéleteit festményei mutatják. Szereti a földet, a vizet, a madarakat, a fákat, az elhagyott épületeket és kőbányákat; tiszteli a napot, a Napban a természet erejét; félelemmel vegyes tisztelettel tekint a küzdőkre, az életért harcolókra, a győzelemért megszenvedőkre. Mindez kiolvasható a képek színeiből, vonalaiból, szerkezetéből. De az őszinte érzések miértje, előzménye, alakulásának hogyanja már csak nehezen követhető a képeken. A váli gyermekkor, a Vál környéki, Ginza pusztai csavargások, a Nap szikkasztotta barnásvörös földön egy zöld cserje élniakarásának felfedezése, rovarvilágával egy egész birodalomhoz hasonlító vén fa fenségességének hatása, együttesen alapozta meg a művész értékrendjét. Ezek a személyiséget alakító alapélmények is megjelennek a képeken, de rájuk találni nehéz, komoly feladat. Amiért érdemes erre az erőfeszítésre vállalkozni, annak oka az elérhető eredmény: így ismerhetünk meg egy küzdelemmel épített, kínokkal tisztított következetes emberségességet.

Egy művész erkölcsi értékítéleteinek helyessége azonban csak az egyik összetevője művei esztétikai értékének. Kokas Ignác sem csak etikai kérdések kapcsán szigorúan puritán. Művészi eszközeivel kapcsolatosan a technikai megoldásoknak, a szerkezet megválasztásának kérdéseit is vizsgálat alá veszi, s csak a legmegfelelőbbet fogadja el. Ezt a vizsgálódást alkotás közben végzi, s ha bármely már megfestett képrész valamelyik önelemzésnél nem minősíttetik a legjobbnak, menthetetlenül elpusztul. Kokas Ignác ilyenkor átfesti a hibáztatott felületet, vagy lekaparja a tábláról a már átdolgozott festéket. Így előfordul, hogy több tucat kép fölött van a végleges, a művészileg, emberileg vállalható, kész mű. Kokas festés közben érzi az előző képeket, alkotásához kell, hogy tudja, mi van a felszíni réteg mögött - ezért nem kezd mindig új és új táblát. Egy-egy visszakaparás, karcolás mellett néha ki is bukkannak az alsóbb rétegek színpöttyei, melyek vagy szerepet kapnak a végső műben, vagy letakartatnak egy újabb réteg által.

A megfesteni kívánt témát is körbejárja, analizálja a művész. A munkássága kezdeti éveinek egyszerű festésmódja egyre nehezebben követhető realizmus irányába halad. A bevezetőben jelzett mindennapos bonyolult relativizmus tudatosodásának folyamata ez. Minél jobban megismer a művész egy tájat, tárgyat, annál nehezebben tud róla valamit úgy állítani, hogy azt a lelkiismerete cáfolhatatlanul igaznak találja. Hiszen a dolgok, jelenségek nagyon sokféle szemszögből vizsgálhatók, elemezhetők, s ezek egyike sem lehet önmagában tökéletes. Kokas Ignác arra törekszik, hogy művészetének eszközeivel témájáról mindent elmondjon, ami lényeges, mégpedig úgy, hogy a festménnyel kifejezze művészetének végső mondanivalóját: az élet nehéz, de szép.

Chikán Bálint, 1976

{ Az oldal tetejére }

Karinthy Szalon

A Karinthy Szalon Budapest XI. kerületi Önkormányzatának kulturális intézménye. Fő feladata a kortárs képzőművészeti kiállítások létrehozása.
Emellett különféle közművelődési események színtere is. Programjai: különböző zenei rendezvények, könyvbemutatók, matinék, szaktanfolyamok, ismeretterjesztő előadások. Az intézményhez tartozik a Bartók 32 Galéria.

Kokas Ignác festőművész

ÖNARCKÉP HELYETT – 2001. március 4 - március 21.

Archívum »