
Az unikornis avagy egyszarvú a háziasíthatatlan "vad" természet és ártatlan tisztaság jelképe az európai mitológiában. Ama ősi korok szülötte, amikor az ember még természeti szimbólumokban fogalmazta meg önnön lényegét. Az unikornis természetrajzi értelemben sosem létezett s mégis kihalt, elfeledett lény. Korszerűtlen jelkép, s így a korszerűtlenség jelképe. A korszerűtlenség azonban mind időszerűbb: válasz korunk legégetőbb problémáira, válságaira. Válságaink közül az ökológiai az alapvető. Ha ezt nem sikerül megoldanunk, a többivel már nem lesz módunk foglalkozni. Világunk ma új embert kíván: a hatalmát bölcsen mérsékelni képes, a természet rendjét belülről is megélő, érte teljes felelősséget vállaló embert. Fennmaradásunk feltétele, hogy újraértékeljük a természethez fűző kapcsolatunkat minden téren, a művészet terén is.
Csoportunk olyan képzőművészek társulása, akik ismerik és szeretik a természetet, belőle merítenek ihletet munkájukhoz, s műveikben fontos szerepet kap a természeti esztétikum. Természeti esztétikum alatt röviden a hagyományos esztétikai kategóriák olyan megnyilvánulásait értjük, amelyeket az ember lát meg a természetben, s mutatja fel más embereknek. Legvilágosabb formája, mikor művészeti közvetítés nélkül gyönyörködünk a természetben, de hasonlóan nyilvánvaló a jelenléte azokban a művekben, amelyek szépsége részben a természeti szép megidézéséből és transzformálásából fakad. Olyankor is világosan érezzük a természeti esztétikum jelenlétét, amikor a mű stilizált, vagy éppen fantasztikus formái a természeti modellek közvetlen és bensőséges ismeretére támaszkodnak, nem pedig sokszoros kulturális áttétellel közvetített, konvencionális jelekre. Tehát nem csupán témáról van itt szó, hanem esztétikai szemléletmódról, amely ezerféleképp jelenhet meg a művészetben anélkül, hogy jellegzetességéből veszítene. A természeti esztétikum fogalma megkülönböztetésül szolgál az esztétikum ma uralkodó, kizárólag az emberre, az ember tárgyaira és eszméire koncentrált, kulturálisan túlépített formáitól, amelyek a művészet terén is szorosan bezárnak minket mesterséges világunkba, a kultúrába. Ezzel szemben a természeti esztétikum az ember természeti transzcendenciájának fontos lehetősége.
Csoportunk nem kívánja a művészetet egy ideológia szócsövévé, környezet- és természetvédelmi propagandává, s ezáltal alkalmazottá tenni. A művészet öntörvényű útjait járjuk, benső indíttatásból. Hisszük azonban, hogy ezáltal közelebb hozzuk közönségünket a természethez, mint a propaganda tehetné. Hiszen hogyan is védhetnénk meg egy darabka zöldellő földet egy újabb bevásárlóközpont ellen, amíg a művészet csak az emberi konstrukciók, kompozíciók szépségét láttatja meg velünk, a fákét, madarakét nem? Művészetünkben nem csatlakozunk az egyébként rokonszenves ökológiai társadalomkritikához sem. A művészet hivatásának a teremtést tartjuk, tehát nem érjük be a problémák bármily drámai megjelenítésével. Nem a szükségét hirdetjük valaminek, hanem igyekszünk azt magunk létrehozni.
Nem akarunk hozzájárulni az anyagi és szellemi környezetszennyezéshez, egyszer használatos, eldobható művekkel és divatirányzatokkal. Századokon át bevált anyagokat, eszközöket, módszereket használunk, s hasonlóan időtálló értékek teremtésére törekszünk. A termékek, szolgáltatások, ideológiák eszeveszett versenye veszélyesen megemelte ingerküszöbünket. Egyre erősebb hatások kellenek a közönség figyelmének megragadására, jóval erősebbek, mint amilyeneket a természet nyújt. Mi nem szállunk be ebbe a versenybe; az elmélyült figyelem és érzékenység lehetőségét szeretnénk újjáteremteni.
Hasonló a helyzet az újítással. Tévesnek tartjuk az általánosítást, miszerint minden korban a forradalmi újítás bizonyult maradandó értéknek. Nem áll ez sem a régi, statikus korszakokra, sem a mi túlzottan is dinamikus korunkra, amelyben az újítás devalválódott, s gyorsuló pörgésével az értékeket kiforratlanul darálja le. Korszerűtlenek vagyunk. De bízunk benne, hogy nem egy örökre letűnt korszak utóvédjét, hanem egy új, emberibb világ előőrsét alkotjuk. A természethez megtérni szerintünk nem visszafordulás: egy mindennél időszerűbb s minden eddiginél átfogóbb szintézis lehetősége, kultúra és természet, az emberi történelem integrációja. A Rousseau-nak tulajdonított szállóigét így aktualizálhatnánk: Előre a természethez! Optimizmusunk alapja az a hit, hogy a művészet nemcsak tükrözni képes korát, hanem teremteni is. Csoportunkban kiforrott művészek találtak egymásra. A fenti elvek tehát nem előre meghirdetett programot jelentenek, hanem közös vonásaink utólagos megfogalmazását. Rendjén van ez így - a művészetben ne az elmélet vezesse a gyakorlatot.
www.karinthyszalon.hu
Copyright © 2001-2009 Karinthy Szalon
Webdesign © 2004-2009 www.e3.hu