A Karinthy Szalonban is elstartolt a REFLEXIÓ

A REFLEXIÓ a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Karinthy Szalon 2023-ra meghirdetett művészeti mentorprogramja és pályázata, melynek célja, hogy megkönnyítse a képző- és iparművész hallgatók felsőoktatáson kívüli szakmai integrációját.

A B32 Galéria, a Trezor Galéria és a Karinthy Szalon minden hónapban egy-egy, összesen három kiállítást szervez. A programba becsatlakozó fiatal alkotók feladata az, hogy az egyik – általuk előzőleg kiválasztott – tárlatra reflektálva elkészítsék tetszőleges technikájú és tartalmú művüket. Az alábbiakban a Karinthy Szalon márciusi – vagyis Schild Tamás Mészárszéki Anzix című – kiállítása által inspirált két pályaművet mutatjuk be.

Ács Anett a bemutatott képanyagból kiindulva, ám attól eltérően elsősorban nem az ipari jellegű állattartásra- és feldolgozásra, hanem a vadon élő, szabad jószágok elpusztítására szeretett volna asszociálni munkájával. Szabadnak születtem című fotója a természet hierarchikus rendjére és az emberiség erőfölényére irányítja a figyelmet.

Fórizs Fanni absztrakt festménnyel reflektált a tárlaton látottakra és hallottakra: a pályázat keretében készített A soron következő emlékére XVIII.-XIX. képpárját azoknak az élőlényeknek az emlékére ajánlja, akik a kizsákmányoló emberi tevékenyég és húsipar által veszítik életüket.