Rólunk

Kortárs képzőművészeti kiállítások

A Karinthy Szalon Újbuda Önkormányzatának kiállítótere, ha tetszik, a B32 Galéria és Kultúrtér „kistestvére”. Fő feladata kortárs képzőművészeti kiállítások létrehozása.

A kiállító művészek kiválasztásánál előnyt élveznek a kerület művészei, azonban szem előtt tartjuk azt a koncepciót, mely szerint a galéria a Kelet-Közép-Európára jellemző, sajátos problémákat feldolgozó, azokra reflektáló progresszív művészettel foglalkozik, legyen az grafika, festészet, szobrászat, installáció vagy médiaművészet. Az utóbbi években, többek között, kiállított Csurka Eszter, Gerber Pál, Szotyory László, Nagy Gábor György, Ganczaugh Miklós, Péterfy Ábel festőművészek, Gálhidy Péter, Menasági Péter, Yengibarian Mamikon szobrászművészek. Installációval és médiaművészettel Asztalos Zsolt, Bondor Csilla, Imre Mariann és Mátrai Erik mutatkozott be.

A tárlatokhoz, a megnyitókon túl, szinte minden alkalommal kapcsolunk művészeti beszélgetést vagy tárlatvezetést.

Szervezünk csoportos kiállításokat is, így mutatkozott be 2014-ben – az akkor 20 éves – Szegedi Művésztelep, 2015-ben pedig szobrászok tartottak, Karmó Zoltán és Sulyok Miklós vezetésével, szimpóziumot a szobrászat aktuális helyzetéről. Kiállításainkat gyakran országos vagy fővárosi rendezvényekhez kapcsoljuk (ilyen volt 2014-ben az Ars Sacra Fesztivál keretében Sturcz János művészettörténész és Gálhidy Péter szobrászművész beszélgetése a kortárs művészet és a szakralitás kapcsolatáról, de rendszeresen részt vesz a Karinthy Szalon a Fotóhónap Fesztiválon, a Café Budapest Fesztiválon, valamint a Magyar Festészet Napján is.

Néhány éve indítottunk művészetterápiás foglalkozásokat is. Négy felnőtt és már hét gyermekcsoport végzett nálunk, Imre Mariann képzőművész, rajztanár és Torma Éva képzőművész, művészetterapeuta vezetésével. Nyaranta táborokat szervezünk „Felszabadító festés” címmel, szintén Imre Mariann és Torma Éva vezetésével.

A Karinthy Szalonban lehetőség nyílik nem saját szervezésű kulturális rendezvényekre, így kisebb koncertekre, vetítésekre, könyvbemutatókra, illetve céges rendezvények, tudományos előadások megtartására.

Munkatársak

Pintér Sonja
ügyvezető, kurátor
pinter.sonja@ujbuda.hu

Mádl Janka
kiállítás- és rendezvényszervező
madl.janka@ujbuda.hu

Barta Istvánné
teremőr

Élőné Ládonyi Márta
munkatárs