Felszín mögött – városi legendák – Pálos Anna képzőművész kiállítása

Pálos Hanna

Szeretettel várunk minden érdeklődőt Pálos Anna képzőművész „Felszín mögött – városi legendák” című kiállítására 2022. szeptember 20-án, kedden este 18 órára. A kiállítást Sulyok Miklós művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitja meg.

Pálos Anna képzőművész és művészetterapeuta sokat tud az emberi lélek és a művészet viszonyáról. Művészete önterápia is, hiszen a sokszor szorongást okozó környezet képi feldolgozása lehetőséget ad a lelki gondok kezelésére is. Most bemutatott festményeinek tárgya az a városi környezet, amelyhez a lakók lelke idomul. Geometrikus, merev, de némiképp meseillusztrációra emlékeztető rendjük formálja a városlakók pszichéjét: mintha mi, budapestiek is ilyen merev és gyermeki lélekkel élnénk itt. A felszín folyamatos átépülés, és Pálos Anna éppen ezt ragadja meg a maga abszurditásában, a céltalan és szüntelen építkezést, amely ugyan a gazdaság és a pénzvilág logikája szerint racionális, valójában azonban embertelen környezetet hoz létre. Ami felszín mögött van, az a panelban élő emberek egyenvilágának feszültségizzása, a természetet felfaló építési daruk, a lassan eltűnő természet, és a vallásos hit, a keresztény perspektíva. Művészetterapeutaként szenvedélybetegekkel dolgozik, mondhatni a festészetben „rakja össze önmagát” a terápiás munka lelki megterhelése után, talán innen ered a kiszámított komponálás, ami másfelől a stencil-maszk technikából következik. Pálos Anna szűkszavú képein, patikamérlegen kimért formáiban és tompított, pasztelles színeiben a városi ember szorongása parázslik. (Sulyok Miklós)

A kiállítás megtekinthető: 2022. október 14-ig hétköznaponként 11-18 óráig
A kiállítás az Ars Sacra Fesztivál hivatalos programjának a része.