József Attila Csak a tenger jött el című versének egy kiragadott, talált mondata a kiállítás címe, és a mottója is egyben, hiszen köré gyűjthetők Horváth Ági korábbi és friss munkái egyaránt. A Karinthy Szalonban február 10-ig látogatható a művész Nem vagyok fáradt című tárlata. Horváth Ágival Kovács Gabi beszélgetett.
Módszered, hogy előbb a tartalom van meg, aztán forma. Most is így volt?
Mondhatjuk, mert amikor ez a versrészlet bevillant, épp azon gondolkodtam, hogy mi legyen az az összefoglaló valami, ami alá több, már meglévő munkát is besorolhatok, és újakat is, mert nem szerettem volna csak a régieket bemutatni. Ahogy átgondoltam a vízzel való kapcsolatot, úgy éreztem, ez lehet egy közös pont, másrészt alapvetően jellemző a munkáimra az ellentétekben való gondolkozás, aminek szintén keretet tudott adni ez a versrészlet.
“De én nem vagyok fáradt, kedvesem –
csak a tenger jött el a küszöbömig.”
Igen ez ugrott be, és ebben nagyon megtetszett az, hogy azt is jelenti, amit jelent, meg az ellentétét is. Olyan, mintha azt mondanám, hogy nem vagyok fáradt, de azt is jelenti, hogy iszonyatosan fáradt vagyok, meg azt is, hogy nem vagyok fáradt, csak a körülmények olyanok, amilyenek. Meg arra is utalhat, hogy nem vagyok fáradt, van bennem energia és hiába olyanok a körülmények amilyenek, én mégsem vagyok fáradt. Olyan, mintha pont rá tudna illeszkedni ez a versrészlet az én gondolkodásmódomra, rímel a szélsőségekkel operáló vizuális kifejezésmódomra, lehetőség van benne a játékosságra.
Egyik installációd címe: Csak a tenger jött el. Ez egy 4x4m-es „ágy” tatamin, amin párnák és paplanok vannak, háttérben a morajló tenger vetített mozgóképe és zene.
Itt pont fordítva volt. A Nem vagyok fáradtban biztos voltam, és meg is születtek az új munkák, amelyek aztán szépen összeálltak a régiekkel. Ezzel párhuzamosan egy installáción is gondolkodtam, ami, amikor fizikailag létrejött, akkor konkretizálódott, hogy hiszen ott fekszünk a tenger küszöbén, egy szimbolikussá tágított ágyban. Az ágy különleges, kitüntetett szerepű terület az ember életében. Határ, egy másik közeg küszöbe. Elalvás és felébredés, megszületés és eltávozás, aktivitás és passzivitás színhelye, és legfőképp a várakozásé, mindezekre. Várakozunk, és csak a tenger jön el (a dolgok vége időben és térben, közegváltás, határ, különbség).
A rejtőzködés alaptermészeted, ha végignézem a képeidet, az ember hiánya szembeötlő, valamit mindig kitakar a kép.
Ez egyáltalán nem tudatos alakítás a részemről, és nem is én mondtam ezt magamról először, hanem rávilágítottak más megnyitókon. Például csináltam egy installációt a 2018-as élesdi művésztelepen, amiben a nyaralással foglalkoztam, és sok olyan munkám volt ott is, melyekben az emberi jelenlétnek csak a nyoma volt látható: levetett ruhák, ruhák lenyomatai – az egyik Karinthy Szalonban kirakott képem, a Napfürdő című pont ebből a tárgyegyüttesből származik. Abban az évben minden művész műtermének a megnyitó keretében adtak címet, az enyémnek azt, hogy ”Eltűntek belőle”. Sok-sok év alatt jöttem rá, hogy úristen, tényleg mindig erre lyukadok ki a munkáimban, hogy valahogy nincs ott az ember, vagy nincs ott teljesen, vagy pont azért nincs ott, mert a hiányát látjuk. Lehet, hogy úgy gondolom, hogy amikor valamit felfedünk, akkor azzal meg is semmisítjük.
Lehet, hogy úgy gondolod, hogy így mutatható meg a világ, neked így teljes ebben a formában, ezekkel a kihagyásokkal.
Abban hiszek, hogy amit teljesen felfedünk, azt a leleplezéssel megcsúfítjuk vagy eltüntetjük. Amikor még van egy titok, például egy bűvészmutatvány, az addig fantasztikus, amíg meg nem tudjuk, hogyan működik, és amint leleplezzük, és rálátunk a valóságára, onnantól kezdve nem is érdekes.
Vannak kiemelt fogalmaid, tartalmilag, vizuálisan: küszöb, határ, jelenlét, hiány, konkrét dolgoktól az elvontabb dolgokig, ezek miért fontosak?
Korlát, küszöb, határ: mindig két ellentétes dolgot választanak el. A küszöb a kintet a benttől, a korlát valami biztonságost a nem biztonságostól, a megközelíthetőt a nem megközelíthetőtől. A határ önmagában nagyon absztrakt; nagyon nehéz az életben úgy lavírozni, hogy olyan határokat szabjunk magunknak, amik a szabadságunkat is biztosítják. Ki ne akarna szabad lenni, ugyanakkor a biztonságra is igényünk van. Úgy látom, vannak kettős természetű dolgok, és a határ is ilyen számomra. Napi szintű probléma, hogy jó határokat húzzak meg, vagy, hogy jó helyen húzzam meg a határokat.
Ellentétpárok, szélsőségek, külső, belső korlátok. Több korlátos képed is van…
Ezen a kiállításon két korlátos képem látható Árnyék címmel. Egyszerűen megcsináltam egy korlátot két verzióban, úgy, hogy minden képi elemnek az inverzét látjuk a másik képen. Ami fekete az egyiken, az fehér a másikon, ami tárgy az egyiken, az árnyék a másikon. Egyetlen egyező rész van, és az szürke. Ami pedig pont a szürkesége miatt nem tud ellentéteződni. Vannak bizonyos korlátok, amik mögé nem látunk. Fontos a definiáltság és definiálatlanság ellentéte, hogy van, hogy megmondok valamit és azzal már definiálok valamit, vagy van, hogy megmondok valamit és azzal elködösítem, jelentéktelenné teszem, olyan lesz, mint a szürke a képen. Valójában nem tudjuk, hogy a korlát mitől választ el minket.
Év végére állt össze a kiállítás, de szerencsére februárban is látható. Fáradt vagy?
Igen, nagyon fáradt vagyok. Pont ezért is volt jó ez a rejtőzködő cím, mert hiába mondom, hogy nem vagyok fáradt, mivel a versből mondom, hogy nem vagyok fáradt, ezért ez azt is jelentheti, hogy rohadt fáradt vagyok.
